2012. szept. 4.

BME Egyetemi Napok - Az egyetemi és a fesztiválérzés közös ereje



A szezon egyik utolsó fesztiválja, amely annál nagyobb hangulatot ígér: neves dumaszínház fellépők: Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Lorán Barnabás, külföldi világsztárok: Borgore, Sash!, a legnagyobb hazai zenekarok: Tankcsapda, Brains, Supernem, és a legmenőbb magyar lemezlovasok: Julia Carpenter, Andro várja a BME Egyetemi Napok látogatóit.

2007-ben, a Műegyetem fennállásának 225. évfordulóján rendezték meg első alkalommal a programot. Ekkor még csak egy egyszerű kis sátras rendezvény volt, mára azonban Budapest egyik meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát a BME Egyetemi Napok.

A rendezvény célja, hogy minél több fiatal élvezhesse az Egyetemi Napok szolgáltatásait. Ennek érdekében 2010. óta nem emeltek a szervezők sem a jegyek, sem pedig a bérletek árát. Elővételben a háromnapos bérlet diákok részére 3500 forint, az esti programok diákigazolvánnyal 1500 forintos napijegy áron látogathatóak. Akik nem rendelkeznek diákigazolvánnyal, azok a bérletet elővételben 4500 forintért, a napijegyet 2500 forintért veheti meg. Jegyek egyébként már válthatóak a Ticket Express jegyirodáiban.

Idén még több fellépő várja a résztvevőket, mint eddig bármikor. Az előadók egyik csoportja, akik a magyar könnyűzenei élet meghatározói már korábban is szórakoztatták a közönséget az Egyetemi Napokon, mint a Tankcsapda, a Supernem vagy a Hősök. A második kategóriába tartoznak azok a fellépők, akik a közelmúltban robbantak be a köztudatba, mint például a Brains, vagy a Soerii & Poolek, aki látványos show-val készül. A 90-es évek sztárjai közül a Kozmix, az UFO és az Animal Cannibals képviselteti magát, de természetesen itt lesz Dévényi Tibi bácsi is. Idén is lesznek  külföldi sztárfellépői rendezvénynek. Napjaink egyik legkiemelkedőbb dubstep producere és dj-je, az izraeli származású Borgore mutat be egyedi látványú showt a nyitónapon. Borgore mellett a 90-es évek popikonja SASH! ad várható felejthetetlen másfél órás koncertet. Ő az, akinek zenéjét kicsik és nagyok is ismerik, elég csak az Ecuador, La Primavera vagy az Adelante című számokat említeni. A Scooter mellett talán ő a másik legismertebb név a 90-es évekből. A Dumaszínház showman-jei közül Kiss Ádámot, Lórán Barnabást és Beliczai Balázst láthatjuk majd a színpadon.


Részletes program:
2012.09.11. kedd -BORGORE /ISR/, Brains, Andro, Hősök, Nagy Feró, Vis Maior, Ivan & the Parazol, The Corny Band, Zozyka & White Tie, Pozitív Rádió, Dumaszínház: Beliczai Balázs, házigazda: dj. Juhász Laci
2012.09.12. szerda - SASH!/GER/, Supernem, Soerii & Poolek live show!, Dévényi Tibi bácsi, Kozmix, UFO, Magic Cats, Carbovaris, Gyurex, Electric Shock duo, Dumaszínház: Lorán Barnabás, házigazda: dj. Juhász Laci
2012.09.13. csütörtök - TANKCSAPDA, Julia Carpenter, Paddy & the Rats, The Grenma, Animal Cannibals, ZUP, Nyughatatlan, 21 Kanyar, Blade, RadioOranzs, Dumaszínház: Kiss Ádám, házigazda: dj. Juhász Laci

Helyszín: Budapest/Infopark/Magyar Tudósok körútja

Bővebb információk:

„BME Egyetemi Napok - Az egyetemi és a fesztiválérzés közös ereje”

2012. jún. 2.

Efottoznak a legkarcosabb alter bandák!



A Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is fellép Velencén

A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi  idén  Velencén. Míg Fehér Balázsék és Walkó Csabáék  „csupán”  második EFOTT-jukat fogyasztják, addig Hodosi Enikőék már rutinos fellépők hazánk legnagyobb hallgatói buliján.

Volt szó diszkóról, retróról, és utcazenéről. Szóltunk, hogy jön Dr. Alban, John Dahlbäck és DubFX. Most pedig lássuk a magyar alternatív zenei szcéna legütősebb fellépőit, akik szintén megfordulnak a Velencei-tó környékén július 3. és 8. között.

„Sunset”,  „Feel The Rain”,  „Everybody Come On”. Olyan magyar bandák nótái, amelyekre joggal lehetünk büszkék, hiszen bármelyik világhírű zenekar repertoárjában megállnák a helyüket. Előadóik, azaz a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo, a fesztivál szerdai napján követik egymást a Rauch aREna színpadán.

Míg a Neo szinte hazajár az EFOTT-ra, addig Fehér Balázsék tavaly vesztették el „EFOTTszüzességüket”. Hogy miképpen emlékeznek vissza a szolnoki bulira és mit terveznek idén, arról az énekes, Fehér Balázs mesélt.

„EFOTT? Egyetemisták és főiskolások, ők a mi közönségünk! Tavaly is nagy buli volt, idén is jövünk, hogy ismét egy jó kis koncertet adjunk, ráadásul rengeteg újdonsággal készülünk. Októberben jelenik meg az új lemezünk, arról egy dalt biztosan viszünk Velencére, illetve régi számokat is, ám azokat újrafésülve. A látvány is egészen új lesz, hiszen a saját tervezésű ruháimban állunk majd színpadra. Hamarosan debütál ugyanis a férfiruha-kollekcióm” – árulta el a banda sokoldalú frontembere, aki úgy tervezi, idén kihasználja a fesztivál adta remek sportolási lehetőségeket is.

A Compact Disco élete legnagyobb megmérettetésére készül „Sound of Our Hearts” című dalával az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében, ám a rajongóknak nem kell sokáig várniuk, pár hét és élőben is hallhatják Velencén az Azerbajdzsánt megjárt banda slágerét.

EFOTT – Csak szabadon…


EFOTT: Egy hét szabadon…



Hallgatóbarát árakkal és családias légkörrel készül az ország legrégebbi fesztiválja!

Menő magyar zenekarok, elismert külföldi kedvencek, színes zenei felhozatal, pénztárcakímélő árak, olcsó sör, változatos kulturális- és sportprogramok, barátságos hangulat, tisztaság, szabadság. Ezek a hamisítatlan EFOTT-hangulat ismérvei, amelyek idén egy fantasztikus helyen, a Velencei-tó partján összpontosulnak. Július 3-8. között minden adott egy óriási karneválhoz, amely életed legfeledhetetlenebb fesztiválélménye lehet!

Vizsgák utáni lazítás, diplomaünneplés, bulizás, kikapcsolódás és szórakozás, nagy találkozások és egymásra találások, lánykérések, új élmények vagy éppen nosztalgia… Kinek mi jut eszébe az EFOTT-ról, amely már matuzsálemnek számít a magyar nyári fesztiválok között, hiszen 1976 óta vándorol az ország különböző pontjaira. Több évtizedes múltja mellett folyamatosan képes a megújulásra is, mégis sikerül megőriznie családias légkörét, zöld-fesztivál jellegét és – nem utolsó sorban – a baráti árak is megmaradtak.


S hogy mi várható idén? Hosszú strandszakasz a Velencei-tó partján, úszómedence és változatos sportpályák, amelyek többek között wakeboard-ra, kosárlabdázásra, strandfocira, teniszre, röplabdára, valamint túra- és sárkányhajózásra adnak lehetőséget. Mindezek után nem csoda, hogy a 2012-es EFOTT programkínálatában még hangsúlyosabbá válik a sport! Olyannyira, hogy magára az eseményre szervezett biciklis út keretében is el lehet jutni, a „Tekerj az EFOTT-ra!” programmal. A szuper sportprogramok mellett a színház szerelmesei sem unatkoznak majd: a Szkéné Színház előadói és vendégművészei minden este fellépnek a fesztiválon.

A széles zenei palettát nehéz lenne pár sorba foglalni, hiszen több száz fellépő lesz majd Velencén, így álljon itt néhány név, a teljesség igénye nélkül: DubFX, Dr. Alban, John Dahlback, Roni Size, Brooklyn Bounce, Freestylers, Carbonfools, Compact Disco, Tankcsapda, Quimby, Kiscsillag, 30Y, Csík Zenekar, Péterfy Bori, Irie Maffia, Mystery Gang, Neo, Magashegyi Underground, Vad Fruttik…

EFOTT – Csak szabadon…

2012. máj. 19.

EFOTT: Színház a fesztiválon, fesztiválon a színház!



A Szkéné Színház is sátrat bont Velencén

Katartikus Csík-minikoncerttel, kedélyes hangulattal telt az EFOTT sajtótájékoztatója a Szkéné színháztermében. A helyszín nem volt véletlen, hiszen felgördült a függöny a fesztivál idei nagy attrakciójáról: minden este színvonalas előadások várják a kulturálódni vágyó fesztiválozókat. Így az EFOTT három fő irányzata július 3-8. között, Velencén: a zene, a színház és a sport! Ezen trióról az adott téma képviselői beszéltek.

„Most is a legnagyobb hazai előadókat hozzuk el az EFOTT-ra, ahogy eddig, ám  elvégeztünk  egy közvélemény-kutatást a fiatalok körében, és kiderült, külföldi előadókra is  vágynak. Ezt figyelembe véve állítottuk össze a fellépők listáját – csapott is bele rögtön Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Így a Csík Zenekar, a Tankcsapda vagy  a  Carbonfools mellett fellép például John Dahlback, Dr. Alban, a Brooklyn Bounce vagy éppen Roni Size. A legütősebb külföldi vendégünk DUB FX lesz, aki egy különleges felállással és vendégekkel érkezik Velencére, valamint egész nyáron csak az EFOTT színpadán lesz látható.”

Óriási változás történik az EFOTT amúgy sem  szerény programkínálatában: idén először színházi előadások is láthatók lesznek a fesztiválon.

„A Szkéné Színház előadói és vendégművészei minden este fellépnek a fesztiválon. Többek között a Pintér Béla és Társulatával elhozzuk a Parasztopera című darabot,  és a legendás Kapa-Pepe párossal is színpadra lépek a Nézőművészeti Nonprofit Kft. a Fajok eredete előadásában. Az a tapasztalatom, hogy ilyen helyeken a közönség sokkal felszabadultabb, csak győzzük hangerővel!” – mondta Thuróczy Szabolcs színművész.

„Ha általában egy fesztiválra gondolunk, a pia és a sárban dagonyázás jut eszünkbe. Azonban ennek nem feltétlenül kell így lennie. Ezért is tud jó lenni egy ilyen kezdeményezés. Buli és színház, Velencén megkapják igényes módon ezt a kettőt. Én nem annyira tartozom a fesztiválozók táborába, viszont ha azt hallom, hogy ott nívós színházi előadásokat is láthatok, kedvem támad kimenni”  – lelkesedett Fenyő Iván. 

A széles zenei paletta és a kulturális programok mellett a szervezők gondoskodnak a sportolási lehetőségekről is, amelyhez nagyszerű terep a tó környéke. Újdonság a  Tekerj az EFOTT-ra! program. Július 3-án Budáról biciklivel indul egy nagyobb csoport Velencére. A kezdeményezés egyik élharcosa az Animal Cannibals.

„Az EFOTT közösségi oldalára minden infó felkerül a megmozdulásról, lehet csatlakozni! Sőt, az sem baj, ha nincs még hozzá eszköz, mert valakit egy személyre szabott Csepel bringával ajándékoz meg a fesztivál” – mondta Qka MC.

A Csík Zenekar egy-egy remek muzsikával foglalta zenei keretbe az eseményt. Csík János nem csak énekelt, azt is elmesélte, hogy az EFOTT-on  többek között  Presser Gábor és a  magyar jazz kiemelkedő alakja, Dresch Mihály is vendégük lesz.

A rendkívül színes programkínálatot az AXE és a Rauch jóvoltából sikerült így kialakítani.

EFOTT – Csak szabadon…    

2012. máj. 10.

EFOTT: Lelepleztük a fellépőket


Az Olimpia az EFOTT-on kezdődik!


London előtt Velence lesz a sport fővárosa


Wakeboard, strandröpladba, szörf, zumba, kerékpározás és úszás. Csak néhány lehetőség az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának gazdag sportkínálatából. Hazánk legrégebbi nyári fesztiválja mindig is kitüntetett figyelmet szentelt a zenei programok mellett a sportnak, azonban idén Velencének köszönhetően még több mozgásformát próbálhatnak ki a fesztiválozók, akik akár két keréken is leutazhatnak a tóparti helyszínre. A sportos rendezvény a hírességek és sportolók szívéhez is közel áll.   


Az EFOTT egyik legfőbb célja a felhőtlen szórakoztatás mellett, hogy megismertesse Magyarországot a fiatalokkal, ezért is vándorol évről évre. Idén kerékpárral bárki bebarangolhatja a gyönyörű Velence környékét, a szervezők ugyanis meghirdették a „Tekerj az EFOTT-ra!” programot. Ennek lényege, hogy minél többen jöjjenek kerékpárral a fesztiválra, s minél többen használják a helyszínen a biciklit, mint közlekedési eszközt. Ehhez külön kialakított kölcsönző és őrzött tároló áll majd rendelkezésre Velencén. 

Aki kihagyná a tekerést, annak lesz parti futás, strandröplabda, strandfoci, speedminton, aerobik, zumba, őt népi játékok is, mint például méta vagy kötélhúzás. Az ingyenes lehetőségek mellett a fesztiválozók kedvezményesen próbálhatják ki a wakeboard pályát, a szörföt, sárkányhajózást vagy a kajak-kenuzást. A magyar egyetemeket összefogó SportPONTProgram országos döntőjére is az EFOTT-on kerül sor, de lesz EFOTT bajnokság is a legnépszerűbb labdajátékokkal.

A Velencei-tó miatt előtérbe kerül az úszás népszerűsítése, amit külön üdvözöl Czene Attila olimpikon úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium  sportpolitikáért  felelős államtitkára, aki tavaly Szolnokra látogatott az EFOTT miatt.

„Külön öröm számomra, hogy a fesztiválok fesztiváljának nevezett tavalyi esemény SportPontProgramjának kosárlabda, kispályás foci és röplabda mérkőzései mellett idén további sportágakban is megmérethetik magukat az EFOTT-on a sport szerelmesei. Gondolom – velem  együtt – sokan várják már a július 27-én kezdődő olimpiát, amelynek ismét London ad majd otthont. Az ötkarikás játékok kapcsán sokat emlegetett mondás, miszerint: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” örökérvényű üzenetet hordoz magában, hiszen a sport az egyik legjobb eszköz egészségünk megőrzéséhez, ezért a sportban valóban a részvétel a legfontosabb. Épp ezért javaslom minél többen éljenek az EFOTT-on is a felkínált sportolási lehetőségekkel, s sportoljanak minél többet.” – mondta Czene Attila.

Az örökifjú énekesnő, Kovács Kati már rutinos EFOTT-fellépő, aki, ha már fesztiválozik, a sportolást
sem hagyja ki. Tavaly Szolnok polgármesterét hívta ki egy teniszmeccsre a koncertje előtt.

„Az EFOTT közönsége mindig fantasztikus. Fel sem foghatom, honnan ismerik a dalaimat. A sport ulajdonképpen nagyon hasonló a színpadi léthez, mert kondícióban  kell tartani magunkat. Emellett pedig a kontrollra is oda kell figyelni, úgy a színpadon, ahogy a sportban is. Ez egy életforma, és egyben lelki feltöltődés is. Nagyon érdekes, hogy úgy tudjuk szellemileg is karban tartani magunkat, ha testileg frissek vagyunk. Én olykor teniszezem, így felejthetetlen élmény volt, amikor tavaly a szolnoki polgármesterrel lejátszottunk néhány játszmát. Legtöbbször mostanában mégis a gyaloglást választom. Míg a párom teniszezik, én lesétálok 5-6 km-t. Így vagy úgy, de mindenkinek javaslom, hogy sportoljon!” – tette hozzá Kovács Kati. 

Pattanjon mindenki két kerékre, aki csak tud, és irány Velence július 3. és 8. között! Használjuk ki a lehetőséget, hogy az EFOTT-on a szórakozás mellett a sportról sem kell lemondanunk!

EFOTT – Csak szabadon…


2012. ápr. 18.

EFOTT a retró jegyében is!

Több évtizedet maguk mögött tudó külföldiek és régi motoros hazaiak Velencén

It’s my life, Sing Hallelujah! Ugye nem kell senkinek sem bemutatni e legendás dalok előadóját? Dr. Alban, a világ leghíresebb fogorvosa a legnagyobb házibulik két kihagyhatatlan himnuszát is elhozza Velencére. A svéd retró sztár koncertjén kívül nosztalgiázhatunk a ’90-es évek ikonikus csapata, a Brookly Bounce ütős dalaira is. De találkozhatunk olyan több évtizedes pályát maguk mögött tudó magyar előadókkal is, mint például Deák Bill Gyula vagy a Pál Utcai Fiúk.

Ki ne üvöltötte volna torkaszakadtából egy-egy nyári bulin, hogy „Sing Hallelujah” vagy „It’s my life”? Dr. Alban örökzöld retró slágereit most együtt üvölthetjük a svéd énekessel július 5-én, Velencén. Az EFOTT fellépőinek listáján további külföldi előadók is szerepelnek, akikkel együtt nosztalgiázhatunk. A múlt század utolsó évtizedének zenei világát erősen meghatározó német sztárcsapat, a Brooklyn Bounce a fesztivál zárónapjára érkezik vadító progresszív trance és techno dalaival.

Aki a svéd vagy német mellett hazai ízekre vágyna, az kitombolhatja magát a Deák Bill Blues Band koncertjén. A legendás magyar énekes, akit maga Chuck Berry nemes egyszerűséggel a legfeketébb hangú fehér énekesként aposztrofált, a fesztivál csütörtöki napján lép színpadra.

„Megfordultam már pár EFOTT-on, mindig nagyon jó volt a hangulat a fellépéseimen. Remélem, idén is nagy buli lesz! Az biztos, hogy mi mindent megteszünk ezért a zenekarral, például hozunk valami újat is Velencére: az István, a királyból két dalt éneklek majd. Ezeket nemrégiben vettem fel a fesztiválos repertoáromba, EFOTT-on pedig még nem adtam elő őket.” – mondta Deák Bill Gyula, a legendás kőbányai blues előadó, aki mellett több évtizede pályán levő zenekarok is fellépnek az EFOTT-on, úgy, mint a Quimby, a Tankcsapda vagy a Pál Utcai Fiúk.

EFOTT – Csak szabadon…

2012. márc. 15.

Dróthuszárok, idén irány Velence!

Velence, egyet jelent a strandolással, a napfénnyel vagy a lazulással, de egy dolog biztosan nem jutna elsőre az eszedbe a tóparti városról. Segítünk, ugyanis idén mi is, és az EFOTT a jeti is különleges programmal készül a bringásoknak. Tekerj lejjebb…

„Egyedül menjek, vagy vigyelek téged is? Tudok majd vigyázni rád? Nem biztos, hogy eleget tudok veled foglalkozni…” Ha azon „filózol”, hogy otthon hagyd-e kétkerekű dróthuszár társadat, van egy jó hírünk. A cangádat sem kell kihagynod a buliból, mert július 3. és 8. között a bringásoknál is a feje tetejére áll a világ. Az idei helyszín ugyanis Velence, ahol a bicajosoknak is elérhető lesz minden földi jó. Figyelj, elmondjuk miről is van szó, mert eddig ilyen még nem volt!

Vágj neki két keréken! Ha cangával érkezel, a tó körül kiépített kerékpárúton akár minden nap levezetheted az esti buli fergeteges hangulatát, így a kétkerekű „paripád” sem érzi majd magát elhanyagolva. Attól egy percig se félj, hogy nem tudsz rá vigyázni. A muníciót mi adjuk, méghozzá kifogástalan minőségben! Tudjuk, hogy olyan ez, mint a hímes tojás… Mi is így fogunk vele bánni! Éppen ezért óriási jól őrzött tárolókkal várjuk a bringával érkezőket, és minden nap akár helyi szakszervizhez is fordulhatsz, ha sürgős „kerékpár orvosi ellátásban” szeretnél részesülni.

De elsőként, juss le Velencére! Nekivághatsz a túrának Budapestről is, szervezett túraútvonallal, pihenő és szervízpontokkal várunk, a kiinduló pontok egyike pedig már biztosan maga a házigazda intézmény, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Az útvonal valamivel több mint 50 km, ami mindenki számára saját tempóban teljesíthető. Ha csak helyben akarsz kétkerekezni, gondoskodtunk arról, hogy a MÁV járatain megfelelő számú kerékpártároló robogjon Velence felé. Miért is érdemes egyáltalán Velencére kerékpárral érkezni? Ha egyszerre akarsz bulizni és kirándulni, akkor ez lesz a neked való program! Hidd el, van mit felfedezni! Vár a már-már mediterrán hangulat, a Velencei-hegység festői déli oldala, a nadapi „ősjegy”, ahol otthagyhatod te is a nyomodat. Ne hagyd ki a sukorói ingóköveket, a pákozdi Mészeg-hegyet, és még sorolhatnánk, de biztos-ami biztos elkészítjük neked a környék túraútvonalát, kerékpáros és gyalogos útvonalakkal, látnivalókkal, és mindennel, mi szem-száj ingere. Nem kell két napig tekerned azért sem, hogy megkerüld a tavat. Ez azért kisebb, mint a Balaton, akár egy óra alatt teljesítheted a távot, így nem maradsz le az esti koncertről sem!

Az idei EFOTT-ra eljön a bringás Kánaán. A HÖOK, mint a rendezvény jogtulajdonosa, és Velence város önkormányzata támogatásával kiemelten kezeljük a kerékpárosoknak szóló programokat. Hallottál, olvastál már eleget az egészséges életmódról, és van egy ötletünk, hogy hogyan lehetsz az EFOTT-on is fitt. Velencén adott egy olyan lehetőség, amelyet tálcán kínálunk neked. Mindössze annyi a dolgot, hogy ezt az egészség-menüt elfogadd. Ha pedig megvolt a napi mozgás, este nyugodt szívvel lazíthatsz és „bűnözhetsz”. Majd másnap letekered... A kerékpáros programokkal részt veszel az EFOTT SportPont Programjában és gyűjtheted a SportPontokat értékes ajándékokért.

Kezeket a kormányra, lábakat a pedálra, hetijegyed a hónod alá, és irány egészen a Velencei-tó partjáig!

Tekerj, csak szabadon...

További infó: www.efott.hu
www.facebook.com/efott
www.facebook.hu/sportPONTprogram

2012. febr. 27.

A jeti legyen veled… idén is!

„Bréking nyúz”. A nagy, piros fenevad újból elszabadult, és járja az országot. Különös ismertetőjegye, hogy amerre jár, feldúlja a hétköznapokat, bulit bulira halmoz, és nincs olyan diák, aki egykedvű maradna a találkozás után. Megerősített források szerint a nem mindennapi jelenség felbukkanása idén a Velencei-tó környékén várható. A jetit mielőbb kézre kell kerítenünk, így számítunk a segítségedre! Csak figyeld a lábnyomokat…


…és járj a nyomában! De pontosan mi is van a lábnyomon túl? Az „ereszdelahajamat feeling”, ami biztosan ismerős neked is. A jeti minden évben ezt hozza magával. Aki már látta, találkozott vele, az átérezte, mit is jelent ez nekünk. A lábnyom ott van már Szolnokon, Pécsen, Baján, Debrecenben, és még folytathatnám sort. Idén pedig újra lecsap… hagyd, hogy téged is becserkésszen...

Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy nyár van, a napsugár csiklandozza az arcodat. Előtted a vízpart, hűsölsz, egy pofa sör a kezedben, ott vannak a haverok, szól a zene és egy végre kis lazulás… Ugye ismerős a dolog! Jó hírünk van, ez többé nem csak a képzeletedben létezik. A jeti elhozza, amire vágysz… Méghozzá hamarosan.

Júliusig ugyanis már kevesebbet kell aludnod, mint karácsonyig, és nálunk év közben is kívánhatsz. Meglepetéssel mi is készülünk az EFOTT-on. Tudod mi az? Ha nem, akkor van mit pótolnod. És hogy rögzüljön a dolog, büntiből tessék leírni vagy százszor, hogy „ígérem, idén ott leszek, lesz nagy duhajkodás, és most én is otthagyok egy lábnyomot”.

Idén július 3-8-ig Velencén engedjük ki a gőzt „nagycsaládi” hangulatban. Az ország legnagyobb diákoknak szóló rendezvényén mindegy, hogy ki vagy. Bütykölő mérnökpalánta, könyvmoly bölcsész, szónokló jogász, csontfűrészelő orvos, vagy a számokban elvesző közgazdász… Az evolúciónak mindegy: homo sapiens hallgatók vagyunk, méghozzá egy családból. Mind ugyanúgy szenvedünk a zh-któl, a vizsgáktól, és a téli hidegben bizony az is kimegy a fejünkből, hogy milyen is a jó nyári fesztivál. Jeti barátunk segít abban, hogy emlékezz… Mert legyél bármilyen diák, nyáron neked is ki kell eresztened a gőzt… Tedd meg velünk! Válts egy hat napos „jetijegyet”, és mindössze annyi a dolgod, hogy bírd torokkal és kedvvel.

Miért érdemes velünk tartani? Pajti, én azt mondom, hogy ez a buli kihagyhatatlan! Akár hólyagosra is táncolhatod a lábad a Velencei-tó partján. Hat napig tombolhatsz a haverjaiddal és a már ismerős „EFOTT arcokkal”. Mert mindenki velünk bulizik, aki nagyot szeretne tombolni. A pizsamát biztosan nem lövik fel korán!

A jókedvhez pedig nem kell más, csak egy jó fogás, amihez mi adjuk az alapanyagot. De jó fogás ide, vagy oda, a recept titkos összetevője viszont Te vagy, aki nélkül nem buli a buli. Jönnöd kell, mese nincs, jeti van! Vagy néznéd inkább otthon a tévématinét? Tudjuk, hogy nem… az EFOTT-ot egyszerűen nem hagyhatod ki! Ez az a fesztivál, ami tényleg a diákoknak szól. A jogtulajdonos HÖOK idén is megtesz mindent azért, hogy a felforgassuk az velencei állóvizet! Rád vár a magyar zenei felhozatal java, színházi előadások, sportversenyek, humorestek, külön, ezekre az estékre készített zenei programok, tópart, romantika, tánc, és minden, ami a diákszájnak ingere! Sőt, eláruljuk, hogy idéntől a külföldi fellépők sorát is erősítjük. Ez az EFOTT életérzés.

Ami nem kapható a boltban és nem rendelhető a neten sem… Ezért kell eljönnöd Velencére, hogy halld, lásd, érezd, és éld meg az életnek ezt az oldalát, csak szabadon…

Már ég a lábad alatt a talaj? Ha BME-s hallgató vagy, kedvezménnyel veheted meg a hetijegyedet mindössze 11.500 Ft-ért. Mindezt hol? Keresd a helyi EFOTT HERO-t, akinek bejárása van a jetihez, vagy kövesd a lábnyomot az EFOTT oldalára. A bulit idén is a HÖOK-nak és Velence város önkormányzatának köszönhetitek, a házigazda intézményünk pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lesz.

Kolis jegyértékesítő: Baross Gábor Kollégium - Udvardy Ágnes

Bővebb infó: www.efott.hu

2012. febr. 15.