Egy évre abbahagyja a
vándorlást, és 2016. július 12-17. között ismét Velencét veszi birtokba az
EFOTT. Nem ez lesz azonban az egyetlen duplázás a fesztivál
szervezésében: a házigazda szerepét ezúttal két egyetem megosztva látja el. A
hallgatók már most felpörögtek mindkét helyen, és a tökéletes
fesztiválhangulathoz konkrét ötleteket várnak. A látogatók kényelmének
fokozására a szervezők Velence várossal összefogva területet is fejlesztenek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilzH2rGQT5rOH-0vpHRnJ9ofXgTZ-ZZPsjcViv2B1N-IFdyJdD0MjNcoWOvdLs6t0gVUZCHk8MXkwq_BZqkBmz9Ozsu1YAbFJ-rfV-pwapxvaPU_OnV2tS8IaY6aySeGk499s8pTQe1NE/s1600/14622572596_a6dc0b4f89_k-125x125.jpg)
A jegyek december 14-től érhetők el – az árak a
régiek maradnak, így továbbra is ez lesz a legmegfizethetőbb a nagyfesztiválok
sorában, a korábbi tapasztalatok és javaslatok alapján azonban számos változás
van tervben.
– Az ismerős helyszínnek
köszönhetően idén elkerüljük az egyébként minden évben jelentős erőforrásokat
lekötő szervezési nehézségeket, és már most tudjuk, melyek azok a sarokpontok,
amelyekre kiemelten kell figyelni. A várossal és a terület tulajdonosaival
együtt például infrastrukturális fejlesztéseket is tervezünk, amelyek nemcsak a
strand-, de a fesztiválterületet is nagyban befolyásolják majd, teret engedve
számos vizesblokk telepítéséhez, valamint racionálisabb és jobb minőségű
útvonalak kialakításához. Beléptetéskor megsokszorozzuk az erőforrásokat, külön
sávokat nyitunk a heti, illetve a napijegyesek számára, és reményeink szerint a
kempinget is hamarabb megnyitjuk majd. Mi már nagyon várjuk 2016 nyarát! – mondta el Maszlavér
Gábor, és hozzátette, a színes programfelhozatalon már éppúgy dolgoznak, mint a
vendéglátói kapacitás megsokszorozásán.