Nyolc
zenei színpad, tizenhat hektáros terület, tíz kilométer kábel, három kilométer
kerítés és egy nagyjából ezerkétszáz fős stáb. Ez a 2014-es EFOTT számokban. Az
1976 óta vándorló, minden évben új helyszínre költöző fesztivál jövőre Miskolctapolcára
teszi át főhadiszállását. Július 15. és 20. között, harminc év után újra a miskolci
Egyetemváros és környéke ad otthont az EFOTT-nak.
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos
Turisztikai Találkozójának (EFOTT) egyedisége, hogy minden évben más helyszínre
vándorol, biztosítva ezzel a változatosságot. Ez azonban hatalmas kihívások elé
állítja a szervezőket, hiszen évről évre új területi adottságokhoz igazítva
kell felépíteni egy nyolc színpados buli-birodalmat, amely napközben is számos
kulturális és sport lehetőséget kínál a fesztiválozóknak. A szervezők ezúttal
is a közönségre bízták, hogy melyik város adjon otthont az EFOTT-nak.
„Több
mint 22 ezer szavazat érkezett, így a két legjobb pályázat közül végül
Miskolctapolca lett a befutó. 2014-ben tehát a miskolci Egyetemvárost és
környékét alakítjuk igazi buli-helyszínné azzal a nem titkolt céllal, hogy
bebizonyítsuk, a sztereotípiákkal ellentétben ez a régió is rengeteg értékkel
bír, és igazán színes kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A fesztiválhelyszín
közelében található például a miskolctapolcai Barlangfürdő és egy hangulatos
csónakázó tó is” – mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
– „A pályázatok elbírálásakor számos
paramétert veszünk figyelembe. Fontos számunkra, hogy könnyen megközelíthető,
jó infrastruktúrával rendelkező helyszínt találjunk. Ebbe bele tartozik többek
között a színpadok elhelyezése, a tisztálkodási lehetőségek megoldása, az
ideális kempinghelyek kialakítása vagy éppen a sportolási lehetőségek. Nem
tudjuk felhasználni az előző évben szerzett tapasztalatokat, hiszen mindig új
adottságokhoz alkalmazkodunk, a nulláról kezdünk mindent, ami hatalmas kihívás.
Az sem elhanyagolható a helyszínválasztásnál, hogy elegendő épített szálláshely
legyen és a fesztiválozók a régióban színes turisztikai programokkal is találkozzanak.
A Miskolci Egyetemnek azért is örülünk, mert nagyon erős és komoly hagyományokra
épülő hallgatói élet folyik ott” – tette hozzá a szakember.
Az EFOTT csapata a Miskolci Egyetemmel
karöltve egy tizenhat hektáros területen építi fel a fesztivált. A zenei
programot jövőre is döntő többséggel magyar előadók biztosítják, de a szervezők
számos meglepetéssel és újdonsággal készülnek.
EFOTT – 2014-ben
Miskolctapolcán is csak szabadon!